Szerencsére azért vannak, akik változtatni szeretnének, és ők elidultak az adósságrendezés útján! De nem mindenki van így ezzel, egyelőre…

„A telepen szinte mindenki lopta eddig az áramot. Most bevezették ezeket a kártyás villanyórákat. De nem mindenki foglalkozik vele, a nemtörődömség, a lustaság. Nem foglalkoznak ilyennel, pedig nekik lenne jó belőle. A BAGázs az ÉMÁSZ-szal felvette a kapcsolatot, hogy a tartozások felét kifizetik, a felét engedjék el. Befizetünk egy összeget és aztán havonta törlesztünk. Mégis vannak, akik erre nem képesek, hogy eljöjjenek, ott legyenek egy órát, másfél órát az adósságrendező megbeszéléseken. Most azt nem várhatják el, hogy ők adnak, mi ne adjunk. Nekünk is sok mindent be kell vállalnunk. Csirkéket nevelni, kiskert, talajterhelés, a villany, a csatorna, a házon a szigetelések, ajtók-ablakok. Jobban állhatnának mindenhez, jobban megfognának mindent, ehhez az kéne, hogy kimenjenek a régimódi szokásaikból, hogy változtassanak magukon. De vannak, akiknek úgy jó, ahogy van. Nem veszik figyelembe, hogy most mások akarnak segíteni. A BAGázsosok segítenek, mégis vannak, akik nem szeretik őket. Amit minekünk megcsinálnak, azt ki csinálná meg helyettük? A hivatalok biztos, hogy nem.” (Falat)

„A BAGázs nekem a gyerekek miatt tetszett meg, sokat foglalkoznak velük. Mert a nyári szünetben el vannak veszve. Csavarognak. A szülők dolgoznak, mennek-jönnek, a gyerekek meg rászoknak a cigarettára, a fiatalok a drogra. Én ezt nem szeretném. Sokat beszélek a családokkal, hogy ne vigyék egymást a drogba, füvezésbe.” (Léna)

„Nagyon sok a drogos. Ha én elmegyek itthonról, mindig valakinek kell itthon lenni a háznál, mert vagy feltörik a házat, vagy az állatokat lopják el. Nem merjük úgy otthagyni az ajtót, hogy ne legyen ott valaki, mert sajnos volt már rá példa. A BAGázs is dolgozik ezen, hogy csökkenjen a drogosok száma.” (Jutka)