A nyár (egyik) legjobb hete: nyári tábor Dányban

Múlt hét szombaton zárult a BAGázs II. dányi nyári tábora. A dányi telepen és környékén tartott programokba csaknem 100 telepi gyerek kapcsolódott be. Harmaduk már az előző félév IKSZ-es foglalkozásain is heti rendszerességgel részt vett, a táborban azonban szép számmal akadtak olyanok is, akiket most először sikerült bevonni BAGázsos programba.

A tábor szervezésében és lebonyolításában összesen 29 önkéntes segédkezett. Többségük ismerte már a dányi gyerekeket, de volt, aki a Bagon zajló programokból érkezett vagy külsős érdeklődőként most először vett részt telepi programban.

Sok éve idén először külföldi önkénteseket is fogadtunk, akik a nyelvi akadályokat legyőzve zenén, táncon és a sok közös élményen keresztül tudtak a gyerekekhez kapcsolódni.

A gyerekek délelőttönként korosztályos csoportokban vettek részt kreatív, élménypedagógiai és sportprogramokban, délutánonként és esténként pedig együtt játszottak. Hagyományos focikupánkat idén először szemétszedéssel kezdtük, de nem maradhatott el a telepi tehetségek bemutatkozása, a Ki mit tud? sem, és persze volt filmvetítés és számháború is. Nagy sikert aratott a tábortűz, illetve a közös, gitárral kísért éneklés, amelyet albán vendégeink vezettek.

Egy gyerek nyári táborban való részvételének költsége 3500 Ft. Támogasd a Bagázst, hogy a telepi gyerekek jövőre is átélhessék a tábor élményét!

A tábor programjai több helyszínen zajlottak: a dányi önkormányzattól használatba kapott telken, ahol nemsokára kialakítjuk közösségi terünket, telepi családok udvarán, az utcákon található árnyékos, füves területeken, illetve bent a faluban (a parkban és a focipályán) is.

Sok dányi gyereknek a BAGázs tábora az egyetlen nyári program, és mindannyiuknak igazi színfolt a nyárban. A tábor hetében felpezsdül a telep, és minden résztvevő, legyen kisgyerek, kamasz vagy önkéntes, megtapasztalhatja a közös játék és együttlét, az egymásra találás örömét.

Bízunk benne, hogy a lelkesedés az őszi IKSZ-es turnusban is folytatódik, még több korosztállyal, gyerekkel, önkéntessel, és legalább ugyanilyen vidám közösséggel.