Adósságkezelő programunk célja, hogy segítse a telepeken élőket az adósságcsapdából való kilépésben és egy tudatosabb élet kialakításában.
Az adósságkezelés egy romatelepen nehezen körvonalazható fogalom. Egyszerre jelenti a lakhatás, az energiaszükséglet és a legális fogyasztás feltételeinek megteremtését, de kapcsolódik hozzá a klasszikus hitelrendezés és a hosszú távú pénzügyi tudatosság elősegítése is.
Erre a problémakörre kerestünk helyi szinten működő és akár az ország több részén is terjeszthető módszert. A programot 2018-ban kezdtük meg a bagi és dányi cigánytelepen élőkkel, amit azóta is folyamatosan fejlesztünk.
Ma már a program alapját képezik pénzügyi területen dolgozó vagy a témában jártas adósságkezelő önkénteseink, akik aktív, személyes mentorálással támogatják a telepeken élőket, valamint őket segíti egy pro bono szakemberekből, jogászokból, joghallgatókból álló támogató csoport.
Az egyéni mentorálás mellett csoportos workshop alkalmakat is szervezünk, ahol a résztvevők megoszthatják tapasztalataikat és pénzügyi szakértők támogatásával ismerhetik fel, hogy milyen alapszükségletek és vágyak befolyásolhatják pénzügyeiket, és hogy hogyan lehet félretenni hatékonyan céljaik elérése érdekében.
És hogy mindezzel milyen eredményeket értünk el 1 év alatt?
Vizsgált időszak: 2021 szeptember és 2022 szeptember között.
Sokat tanultam, főleg azt, hogy jobban meg kéne becsülnöm, amim van, illetve senki nem születik hibásnak, úgyhogy minden eddigi téves előítéletemet elvetem. Nagyon szimpatikus a telepiekben az, hogy nem beletörődve elfogadják azt, hogy segítséget kapnak, hanem ők is aktívan részt vesznek mindenben és érzik a saját felelősségüket.
(önkéntes, adósságkezelő program)
Nekem voltak adósságkezelési problémáim, amihez készítettünk egy lépcsőt és ezeken a lépcsőfokokon mindig mentünk följebb- följebb. Sikerült ügyfélkaput csinálnom (…) , a TB-met el tudtuk intézni. És kaptam egy olyan személyt magam mellé, aki sok mindenben erősített, folyamatos lelki támaszt adott.
(az Adósságkezelő program egyik telepen élő résztvevője)