Első osztályos hatásmérés – otthoni fejlesztésünk eredménye
A Bagázs otthoni fejlesztési programjának célja, hogy a romatelepeken élő gyerekek az iskolakezdéskor már fennálló hátrányait csökkentsük, tanulási képességeiket javítsuk.
Heti rendszerességgel járunk a gyerekek otthonaiba, hogy egyénre szabott, játékos feladatokkal fejlesszük őket – amikor csak lehet, a szülőket is bevonva a közös játékba, hogy őket is megerősítsük szülői szerepükben és készségeikben. Ezzel egyúttal arra is motiváljuk a családot, hogy minél inkább bevonódjanak az iskolai közösségi életbe.
Az első osztályosok készégfelméréséhez az utóbbi 3 tanévben Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Eljárás (DIFER) tesztet használtunk. A Difer teszt 7 alapkészséget vizsgál, amelyeket fontos felmérni, mielőtt a gyermek iskolába megy. Ezzel a rövid vizsgálattal kimutathatók azok a készségek, területek, amiket fokozottan fejleszteni kell az iskolába lépés előtt vagy pedig első osztályban.
A telepen élő gyerekek esetében a fejlesztési célokat minden év elején a teszt által mért alapkészségek mentén tűzzük ki.
A Difer teszt százalékos eredményt ad, a különböző százalék sávok pedig fejlettségi szinteket határolnak, az alábbiak szerint:
- 7% – 48% – előkészítő szint: még egy év óvodai nevelés és részképesség fejlesztés javasolt
- 50% – 69% – kezdő szint: iskolaéretlen, még egy év óvodai nevelés javasolt
- 71% – 79% – haladó szint: iskolát kezdhet, odafigyelés szükséges, ha segítséget kap, nem lesz tanulászavar, elmaradás
- 80% – 89% – befejező szint: jó prognózis, valószínűleg nem lesz tanulási nehézség
- 90% – 100% – optimum: nagyon jó prognózis
Minden tanév végén, júniusban megismételjük ezt a részképesség vizsgálatot, és a mért területek fejlettségi szintjét összehasonlítjuk az év elejivel.
Egy most másodikba lépő, dányi telepen élő gyerek esetében pl. ez így nézett ki: a kisfiú a júliusi mérésen 67%-os összeredményt ért el, ami akezdő szint, így óvodában maradása nem volt lehetséges. Az iskolában ennek megfelelően gyengén teljesít, főként számolás (azaz matekból lesz gyenge), grafomotorika (írásból lesz gyenge), tapasztalati következtetés és beszédhanghallás (olvasás, szövegértésben lesz gyenge) területeken.
Az egyénre szabott otthoni fejlesztés céljai tehát a gyengén fejlett területek felhúzása volt, ily módon a zárójelben található tantárgyaknál javulást értünk el.
A 2020-2021-es tanév végén, az első osztályosok körében emellett Meixner olvasóvizsgálatot is végeztünk, ami azt mutatja meg, hogy egy gyerek milyen szinten olvas: néhány betűt felismer, a többit nem, kiolvassa az összes betűt, szótagokat olvas, rövid szavakat olvas, vagy rövid mondatot olvas. A teszt egyúttal vizsgálja a szövegértést is.
Első osztály végén még megvizsgátjuk az írást, illetve a matematikai műveletek végzését 0-20-as számkörben.
A dányi telepen élő elsősök fejlődése méréseink alapján:
-
a gyerekek képességei mind az öt vizsgált területen fejlődést mutatnak
-
átlagban 27%-os fejlődést tapasztaltunk a kontrollmérésen az egyes részterületeken
-
a legkirívóbb fejlődés beszédhanghallás területén mutatkozik: az első mérés átlaga 30%, kontrollmérés átlaga 83% – ez a képesség az olvasás elsajátításban, szövegértésben és a kifejező beszédben játszik szerepet
-
13 gyermekből 9 eljutott a mondatszintű szövegértő olvasásig (kiolvassa, meg is érti a mondatokat).