Egyéni gyermekfejlesztő programunk keretén belül a bagi és dányi romatelepen élő óvodás, első és második osztályos gyerekek heti rendszerességgel kapnak fejlesztő foglalkozást otthonukban.
A program vezetői: Réka, Bea és Lili
2011 óta dolgozunka bagi majd a dányi a romatelepen élőkkel és élőkért, munkánk során azt tapasztaltuk, hogy az iskolába készülő gyerekek jelentős lemaradásokkal küzdenek kortársaikhoz képest. Így a későbbiekben egyre nehezebb lesz számukra lépést tartani a követelményekkel.
Ezért létrehoztuk egyéni gyermekfejlesztő programunkat, aminek keretén belül önkénteseink heti rendszerességgel tartanak fejlesztő foglalkozásokat óvodás, első- és második osztályos résztvevőknek a gyerekek otthonában. Az óvodásoknál a hangsúly az iskolaérettség kialakításán és a készségfejlesztésen van. Míg az iskolás korosztálynak játékos tanulásfókuszú foglalkozásokat tartanak önkénteseink.
De miért a család otthonában folynak ezek a foglalkozások?
Egy szegregátumban felnőve sok esetben a szülőnek sem volt lehetősége elsajátítani azokat a képességeket, amivel hatékonyan tudná támogatni gyermekét az iskolai előrehaladásban. Mi hiszünk abban, hogy sosem késő fejleszteni magunkat, így önkénteseink mellett a szülők is beszállnak a játékba és tanulásba a foglalkozás során, így közösen fedezhetik fel, hogyan lehet legjobban támogatni a gyermeket.
A folyamat során erősödik a család tagjai közötti kötelék, hiszen gyermek és szülő is rengeteget profitál abból, ha megtapasztalják az együtt töltött minőségi idő pozitív hatásait.
A programban sikeresen részt vevő gyerekek pedig vagy szüleik, testvéreik és önkéntesük kíséretében vagy kortársaikkal rendszeresen kirándulásokon vehetnek részt az év folyamán. Ezzel is biztosítva számukra a telepen kívüli világ megismerését és és támogatva a mobilitási képességeiket.
Emellett fontosnak tartjuk a folyamatos kapcsolattartást a pedagógusokkal is, hiszen így eredményesebben tudjuk támogatni a szülőt és a gyereket is. Sok esetben a Bagázs munkatársai és önkéntesei hidat képeznek a telepen élők és az intézmények és képviseőik között, támogatják a kommunikációt, közvetítenek és közelebb hozzák egymáshoz a feleket.
Azt is megnéztük, hogy ezzel a komplex szemlélettel milyen eredményeket tudunk elérni egy év alatt:
Legjobban az motivál, ha látom rajtuk a lelkesedést, amikor megérkezem, illetve ha a szülőkön látok apró változásokat a gyerekekkel való kötődésben.
Én azt szerettem a legjobban, ha az esetmegbeszélésen feljött valami problémám vagy szitum akkor tényleg egy és egy millió megoldást találtunk rá közösen az önkéntestársaimmal, tényleg egy csomó olyan dolgot amire én magamtól nem is gondoltam volna.
a programban részt vevő önkéntesek