Függetlenek
11 éves koromig Pesten laktunk, utána költöztünk le Bagra. Addig normális életet éltünk, de aztán
szocpolcsalás áldozataivá váltunk, így a teljes mélyszegénységbe lecsúsztunk.
Jártam iskolába, tanulmányi versenyeket is nyertem. Nagyon szegények voltunk, de jó tanuló voltam.
Nyolcadik után, 14 évesen kezdtem el zülleni. Gépészeti szakközépiskolába jártam – papíron legalábbis,
de soha nem voltam bent.
Aztán 18 évesen édesapám börtönbe került.
Abba kellett hagynom a tanulmányaimat, hogy el tudjam tartani az öcséimet.
Kicsúszott minden a kezem közül… Nagyon sokat drogoztam.
Lőttem magam, 5 éven keresztül lőttem magam, és több mint 10 évig kábítószereztem.
Közben meghalt apukám.
S akkor jött a fordulópont az életemben – ott abbahagytam, és…
Igazából jött a Bagázs.
Vagyis akkor még nem is volt Bagázs, akkor csak Emő, aki elkezdte az egészet, pártfogó felügyelőként
dolgozott ott Bagon. Ő mondta, hogy mi lenne, ha, mondta, csinálnánk egy nyári tábort. Mi lenne, ha
csatlakoznék. Nekem ez tetszett.
Utána megalakult a Bagázs, és akkor egy páran, helyiek, csatlakoztunk: először a mentorprogram,
aztán meg mentorvezetők lettünk, így tovább. Rengeteg programban vettem részt, voltam
programkoordinátor, helyi IKSZ-es támogató, aztán a focicsapat, meg az önkéntes napok…
Azóta elköltöztem Bagról és most már nincs sok időm a Bagázsra. Nagyon sokat dolgozok, vízszerelőként.
De korábban rengeteg helyen jártam a Bagázzsal. Voltam Brüsszelben konferencián, voltunk
drogprevenciós előadáson is Egerben, Pécsen… És az nekem nagyon fura volt, hogy, ugye, én nem jártam
egyetemre, nincs érettségim, és akkor nekem előadást kellett tartani.
Én, aki egy vidéki cigánytelepről jöttem, azt se tudom, hogy mit tanulnak az
egyetemen, én próbálok az ott tanuló embereknek valamit is elmagyarázni…
Szerintem az a legjobb, hogy a Bagázs rengeteg embernek mutatja meg, hogy milyen ez az élet.
Hogy nézzen be, ne csak a könyvekből magoljon, meg hallgassa amit mondanak az egyetemen.
Mert ha egy terepen kint van egy ember, úgy teljesen más.