Tréning 3 Javítóintézetben
Kik dolgoznak a bűnelkövető fiatalokkal? Mi vesz rá valakit arra, hogy egy javítóintézetben dolgozzon? Kinek való ez a hivatás? Hogyan tudnak az ott élő növendékeknek segíteni abban, hogy az életüket sikerüljön új és biztosabb alapra építeni a szabadulás után?
Az ActiveGames4Change nemzetközi projekt keretében tartottunk 3 Javítóintézetben élménypedagógia alapokra épülő tréninget az ott dolgozó szakemberek számára. Voltunk Rákospalotán, Debrecenben és Nagykanizsán is. A nevelők, pedagógusok, gyermekfelügyelők saját élményen keresztül tapasztalták meg a feladatokat, azaz két félnap nem csináltunk mást, mint játszottunk, majd reflektáltunk az átélt élményekre. Nehéz erről írni, hiszen az élménypedagógiának pont az a lényege, hogy nem beszélünk a dolgokról, hanem megtapasztaljuk őket. A szakemberek csak olyan játékot vezetnek majd a saját neveltjeiknek, amelyeket ők maguk is végigjátszottak. Ezt nem lehet egy könyvből bebiflázni, ezt muszáj mindenkinek a saját bőrén megtapasztalni.
A játékok talán legfontosabb része az utána következő megbeszélés, amikor közösen ránézünk arra, hogy mi is történt, hogyan sikerült eljutni a megoldásig, mi vette rá a csapatot, hogy újra és újra megpróbálja, hogyan segítették egymást a feladat közben. Közösen reflektálunk arra, hogy mit tudtak meg magukról, a többiekről, a világról. Az átélt élmény minek feleltethető meg a mindennapi életükben? Mikor kerülnek hasonló helyzetbe, és mi segít olyankor? Ezeken a kérdéseken mentünk végig minden játék után.
A szakemberek a képzést követően a saját csoportjukban vezetik majd a játékokat, ami nem egyszerű feladat. A javítóintézetekben élő fiataloknak kevés tapasztalatuk van arról, hogy hogyan lehet egy kihívást jelentő helyzetet csapatban megoldani. Nincs sok élményük arról sem, hogy milyen egy megtartó közösség, nincs olyan tapasztalatuk, hogy a világ egy biztonságos hely, ahol lehet és érdemes egymásra támaszkodni. Ezek az játékok pont ezt az élményt adják meg nekik, megmutatva, hogy vannak helyzetek, amikor megéri a többiekre hagyatkozni. És ráadásul rengeteg olyan erőforrás kerül felszínre róluk, amelyek a hétköznapi életükben nem mutatkozik meg.
A játékok segítenek abban, hogy megmutassák maguknak is egymásnak is, hogy milyen bátrak, kitartóak, kreatívok, képesek az odafigyelésre, a támogatásra, empátiára. Képesek végig vinni egy folyamatot az elejétől a végéig, ami sokszor szintén nem egy megszokott dolog tőlük.
Ezek a játékok viszont így működnek, ezeket nem lehet egyedül megoldani, itt bizony tervezni kell (közösen), átgondolni, kipróbálni, újratervezni… és a végén örülni a sikernek. Sokszor ez már önmagában egy komfortzónán kívüli dolog: kimondani, hogy „a megfejtés az én érdemem! És igen, képes vagyok rá, én is és én is, mind kellettünk ahhoz, hogy az a feladat sikerüljön.”
Mindannyiuknak vannak pozitív tulajdonságai, képességei, amikre támaszkodhatnak, amikben bízhatnak. Mindenkinek vannak, még egy javítóba került fiatalnak is. És visszakanyarodva az első kérdésekre: annak való ez a hivatás, aki ezt látja és tudja, aki nem elítéli a növendékeket, hanem képes őket az erőforrásaikban meglátni és megszólítani (Insoo Kim Berg nyomán).
Gyarmati Katalin
Mi esélyt adunk, te adj hozzá 1 százalékot! Adószámunk: 18206634-1-41