„Ez a tábor volt életem legjobb élménye”
Talán nemcsak romatelepen dolgozó szakemberként mondhatom: ritkán adódik olyan kegyelmi pillanat az ember életében, mint amikor egy épphogy lezárult program után a fenti mondathoz hasonló konkrét visszajelzést kap egy részt vevő kamasztól. Pedig 2019. április végi, az Erasmus+ által támogatott ifjúsági csereprogramunk és az azóta eltelt pár hét is megszámlálhatatlanul sok ehhez hasonló pillanatot tartogatott.
2018 júniusa óta dolgoztunk az ötnapos tábor előkészítésén két partnerszervezet, a romániai Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet és a szlovákiai Association for better life közreműködésével.
A Haj tu sar bushes? – És téged hogy hívnak? címmel futó program az Erasmus+ ifjúsági cserék koncepciójának megfelelően egymástól távol élő, de sok tapasztalatban osztozó, érdeklődő életkorban járó, de gyakran immobilis 14–25 évesek összehozását célozta. Gazdag programot terveztünk a bő harminc résztvevő számára: videókészítést, élménypedagógiát és sportot, közös zenélést és táncot, városnézést.
Aki csak egyszer is részt vett már bagázsos gyerekprogramon, tudja, hogy az előzetes tervek felének megvalósulása már sikerként könyvelhető el. Pályafutásom során nem találkoztam még olyan társasággal, amelyik mindent megcsinál, mindenben részt vesz, amit felkínálunk neki.
Az Eger melletti Felsőtárkányban összegyűlt fiatalok ehhez képest még a maximummal sem érték be. Hat kis csoportban dolgozva jutottak tartalmi és formai konszenzusra a számukra fontos témákat bemutató többnyelvű videókat illetően (amiket itt tudtok megnézni), megfőztek három vacsorát (és még kókuszgolyót is készítettek!), végigjátszottak három délutánt (és még kirándultak is!), a negyedik nap pedig együtt zenéltek és táncoltak Budapesten a Bazilika előtt (ráadásként pedig minden este spontán is: tábortűz mellett, folyosón, papucsban).
De ami ennél sokkal, de sokkal fontosabb: az Erasmus+ programok elvárásait (egymás megismerése, dialógus, mobilitás) bőven túlteljesítve – hogy őket magukat idézzem –
családdá váltak.
A pályázati űrlap elvont valóságát a szürrealitás határát súroló lelkesedéssel, nyitottsággal, kedvességgel keltették életre. Saját magukból hozták létre a csere valódi „produktumát”: egy új közösséget, és nem is akármilyet. Ebben a közösségben több nyelven beszélünk, és nem zavar, ha a másik nem ért minden szót (mert a lényeg úgyis átmegy), rengeteget nevetünk, de szabad hallgatni is, egymás teljesítményét értékeljük, de tudjuk humorral kezelni a gyengeségeinket. Ez a közösség akkor is valódi és élő, ha bizonyos tagjai esetleg soha többet nem fognak már találkozni. Mert amikor egyikük azt írja, hogy „soha nem felejtem el”, és tucatnyian erősítik meg, akkor mindannyian tudjuk, ez nem túlzás:
egy ilyen élmény valóban életre szóló erőforrássá válhat. És nemcsak a kamaszoknak.
Én a fenti videóval szeretném megköszönni a Haj tu sar bushes? résztvevőinek, hogy megmutatták: amiben hiszek, amiért dolgozom, de amit a mindennapok kihívásai közepette hajlamos vagyok elfelejteni, valóban létezik.
Tényleg lehetünk mind egy bagázs. És ha megy kicsiben, van remény, hogy mehet nagyban is.
A beszámolót Lőrincz Borcsa írta, a tábor megvalósulását pedig az Erasmus+ támogatta.
