A konferencia első részében a dányi telep helyzetéről volt szó. A beszélgetésen két telepi lakos mellett a helyi intézmények képviselői is részt vettek, ami

jó példával szolgál a többi érintett település előtt, hiszen itt már felismerték, hogy a cél közös, így elkezdődött a megoldáskeresés, egymás meghallgatása, összefogás.

Dányba nagyjából öt évvel ezelőtt gyűrűzött be a drog, ezzel együtt emelkedett a lopások száma, ami egyaránt aggasztja a telepi és a faluközösséget is.  A herbál, kristály és “füves cigi” formájában elérhető pszichoaktív szerek fogyasztói a 15 évesnél idősebb férfiak köréből kerülnek ki.

A dányi Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője elmondta, nehézséget okoz, hogy intézményükben nem találkoznak segítségkéréssel. Mindössze egyetlen esetet tudott felidézni az elmúlt évből, amikor jelzés érkezett feléjük kábítószer-használathoz köthető problémák miatt. Dány község jegyzője hozzáfűzte, hogy a tavalyi évben a felháborodás olyan méretet öltött, hogy a közösség tagjai aláírást gyűjtöttek, hogy sürgessék a hatóságok fellépését a drog terjedésével kapcsolatban. Az íveket átadták a jegyző asszonynak, az önkormányzat pedig az ügyet továbbította a rendőrségnek, de további lépések nem történtek.

A jelenlegi intézményrendszerben nincs idő és kapacitás a prevencióra,

így valós segítséget nem tudnak nyújtani. Az önkormányzat és a családsegítő addiktológiai szakemberek hiányában nem is tudná felvállalni ezt a feladatot, ezért nagy segítséget jelent ezeken a telepeken egy civil szervezet jelenléte, mely napi szinten jelen van a közösség életében, így feléjük erősebb bizalom alakulhat ki. Jelzést tehetnek és segíthetik az ellátások igénybevételét, például a függőket rehabilitációs intézetekbe juttatni.

Alapvető probléma a szegregált közösségekben az információhiány, vagyis, hogy nem tudják, hogy kitől és milyen jellegű segítséget kérhetnek, például azt sem tudták, hogy a drogrehabilitációs intézetekbe nekik is lehetőségük van bejutni, ingyenesen.

Az elmúlt évben Dányból ketten jutottak el rehabilitációs intézménybe, ahol 1-2 hónapot töltöttek, és bár tisztán jöttek ki, visszaestek, hisz ugyanabba a környezetbe kerültek vissza. Egyértelmű, hogy

a probléma túl nagy ahhoz, hogy helyi szinten megoldás születhessen, a legjobb szándék ellenére – ehhez rendszerszintű változásra lenne szükség.

A konferencia második részében a résztvevők a drogproblémát országos kontextusba ágyazták. Sok szó esett a bagi telepről, ahol sokkal rosszabb a helyzet, mint Dányban,  ami abból adódik, hogy ezen a telepen több mint 10 éve jelen van a közösség mindennapjaiban a drog, és mostanra folyamatosak az ebből adódó konfliktusok. Nagyjából 8-10 díler van a mára csak 350 főt számláló telepen, és a probléma a telep határait is átlépte. Az iskolában ez azoknak a gyerekeknek az erőszakos viselkedésében érhető tetten, akiknek a családja érintett a drogban. A bagi telepen nemcsak férfiak, hanem sok nő is droghasználó, és a probléma már 8-9 éves gyerekek körében is tapasztalható.

Az országban jelenleg három tinirehabilitációs intézet működik, az elmúlt egy évben ezek mindegyikében sikerült elhelyeznünk 13-14 éves gyerekeket, akik nagyjából három hónapot töltöttek az intézetekben. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekeket és családjukat leginkább azzal sikerül motiválttá tenni a rehabilitáció megkezdésére, ha a szerhasználó gyereket védelem alá veszik, és a rehabilitáció megkezdésétől teszik függővé a kiemelést.  Az utógondozás elmaradása miatt ezek a próbálkozások kevés sikerrel kecsegtetnek, hisz a közeg, ahova a fiatal visszakerül, nem változik, így a problémák gyakorlatilag újratermelődnek.

Valódi esélyt csak az jelenthetne, ha a családok a rehabilitáció után elköltözhetnének a telepről, ez azonban lényegesen hosszabb időt igénylő folyamat, mint amennyi időt a gyermek a drogterápiás intézetben eltölt.

A végső cél a szegregátumok felszámolása lenne, ehhez azonban állami akarat szükséges. A konferencia zárásaként elhangzott, hogy ezen a szinten az összefogás az egyetlen lehetőség, annak érdekében, hogy magasabb szinten is nyomást lehessen gyakorolni a döntéshozókra, hogy meghallják azt, hogy itt probléma van.

Sajnálatos módon a meghívott vendégek közül nem csak a minisztérium képviselői, de a Szociális- és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól és az addiktológiai ellátás területéről sem érkezett szakember, mégis

reményt ad, hogy a helyi szociális ellátó intézmények, a szociális munkások  és a rendőrség képviselői egyetértettek abban, hogy a droghasználattal kapcsolatos problémahalmaz sikeres megoldásához valamennyi szereplő közös összefogására van szükség.

A konferenciáról készült részletes beszámolónkat itt olvashatjátok.