Ő nem keménykedik, ő kemény – A 2018-as Év Önkéntesei (III.)
Idén is három önkéntest díjaztunk a 2018-as Év önkéntese címmel – közülük Andrásról és Rékáról már olvashattatok. Harmadik önkéntesünk az, aki egészen biztosan nem számított az elismerésre. Nem azért, mert ne érdemelné meg, hanem mert önkéntes szerződése, hát, az például nincs… Neve viszont ismerős lehet azoknak, akik már régóta követik a Bagázs munkáját: ő Lakatos Heléna.
Heléna tehát “hivatalosan” nem önkéntes. Gyakorlatilag viszont munkája mellett (a Prezinél dolgozik, bisztró junior menedzserként) rengeteg időt és energiát fordít a Bagázs munkájának egy olyan, egyelőre szinte láthatatlan részére, ami talán a legnehezebb. Vele együtt dolgozunk a legkilátástalanabb helyzetben lévő telepiek: a kábítószerhasználó anyukák és fiatalok megsegítésén, a leszokásig való úton, az első pillanattól kezdve.
Ebben a munkában már csak az is borzasztóan nehéz, hogy segítsünk a szerhasználóknak elhinni, illetve hogy egyáltalán mi magunk is mindig elhiggyük: van remény. Heléna azonban nemcsak beszélni tud a reményről, hanem saját életútjával mutat hiteles példát arra, hogy igenis van esély a változásra.
“A Bagázst már a kezdetektől ismerem. A Bagázs volt az, ami az én problémámon segített. A bagi telepről származom, 8 éves drogfogyasztást tudok magam mögött, 7 éve tiszta és józan élettel. Rengeteg tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, és
nagyon szeretném, ha nem én lennék az egyetlen ember, aki ki tud lépni abból az életformából, amiben jelenleg az ott élők vannak.”
Ő már kijárta ezt az utat, így bármilyen lehetetlennek tűnik a története, neki a telepen élők is elhiszik, hogy ki lehet törni. Nélküle elképzelhetetlen lenne az a munka, ami legtöbbször egy igazi szélmalomharc minden résztvevőnek – sokszor még Helénának is:
“Eleinte azt gondoltam, hogy az én példámmal majd rengeteg embernek tudok segíteni abban, hogy a drogot el tudják hagyni. Sajnos gyakran kudarcokat élek meg. Az emberek képtelenek kilépni abból a komfortzónából, amiben élnek, még ha az rossz is.”
Őt viszont nem olyan fából faragták, aki csak úgy feladja. A Bagázs munkatársa, akinek munkáját segíti, így ír Helénáról:
“Ha lemegy Bagra, már a puszta jelenlétével hatalmas erőt sugároz. De szó sincs róla, hogy csak bátorítani, vállakat veregetni járna le: ha kell, előveszi szigorú oldalát, hiszen ő aztán tudja, micsoda önfegyelemre van szükség ebben a helyzetben.
Ő nem keménykedik. Ő kemény.
Neki nem tudnak nemet mondani, nincsen félrebeszélés, másra mutogatás. Mert tudják: ‘Ő közülünk való… Ő bebizonyította…’ ”
Heléna rengeteg időt és energiát fordít arra, hogy az ő története megismételhető legyen. Minden tőle telhetőt megtesz, néha még annál is többet. Ő már egyszer legyőzte ezt a földi poklot, mégsem fordít hátat neki, hanem visszamegy és szembenéz azokkal a szörnyű helyzetekkel, amik neki is annyi szenvedést okoztak a múltban.
Mert nem éri be azzal, hogy ő kijutott – másokat is ki akar hozni.
Köszönjük, Heléna!
