Egy különleges apa-fiú páros, aki ott segít, ahol csak tud – a 2019-es Év Önkéntesei (IV.)
Általában három önkéntest választunk az Év Önkénteseinek. De vannak évek, amikor azt érezzük, hogy muszáj egy különdíjat is átadnunk… Két évvel ezelőtt egy anya és lánya kapták, idén pedig egy férfi páros: apa és fia érdemlik meg a különdíjat.
Nyári Balázs és édesapja, Nyári Attila laudációja következik, Both Emő szavaival!
Nyári Balázs 2018. nyarán jelentkezett hozzánk mentornak. Szeptemberben vett részt a képzésen, ami után egyből a mélyvízben kezdett. Droghasználó fiatalokkal kezdett el foglalkozni, és tulajdonképpen ő kutatta fel és alakított ki kapcsolatot mentoraival. Őt azonban sem ez a kihívás, sem az nem riasztotta el, hogy rögtön az első napján szemtanúja lett egy verekedésnek, amelyben tanúvallomást is tett a rendőrségen.
Balázsnak nem kell kétszer mondani, hogy miben lenne szükség segítségre. Sőt, ami azt illeti, egyszer sem kell.
Látva például azt, hogy a mentorprogram egyik nehézsége a nem kellően hatékony adminisztráció volt, önkéntesen bevezetett egy új rendszert, amit még én is tudok használni. 🙂 Az is többször előfordult, hogy esetmegbeszélő előtt egy órával érkezett csak azért, hogy felfúrjon a falra képeket, vagy épp polcokat szereljen össze. Bármikor fordulhatunk hozzá a kéréssel, hogy egy-egy embert kórházba, vagy akár rehabra kísérjen.
Mert Balázs mindig segít, amiben csak tud. És ezzel nincs egyedül a családjában: van egy különleges apukája is, Nyári Attila.
Attilát Balázs ösztönözte arra, hogy jelentezzen mentorprogramunkra, aki szintén lelkesen, bár nagyon félve jött el fél évvel később a hidegkúti turistaházba, hogy mentorrá képződjön. Legnagyobb félelme az volt, hogy nem tud elég szigorú lenni a mentoráltjaival.
Kedvessége és szeretete, mentoráltjai iránti figyelme példátlan.
Többször hálálkodott már nekünk mentoráltja azért, hogy megismerhette Attilát.
A korábbi években rengeteg küzdelmet jelentett nekünk a konténerek karbantartása a telepeken. Attila ebben is segít, hiszen autószerelő és ezermester: ha kell, füvet vág, vízaknafedőt hegeszt, kerítést javít – mindig amire éppen szükség van. Az utóbbi honapokban már a Bagázs Bazár furgonját is ő tartotta karban, amivel szintén hatalmas terhet vesz le a vállunkról.
Köszönjük nektek, hogy erősítitek a Bagázs csapatát!