Mihez van joga egy gyereknek? – Bevezetés a gyermekjogi szemléletbe

Minden gyereknek joga van biztonságban felnőni. Ez nem egy hangzatos frázis, hanem nemzetközi egyezményeken alapuló jogi kötelezettség. Magyarország 1991-ben ratifikálta az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, amelynek egyik legfontosabb üzenete, hogy

„a gyermek mindenek felett álló érdekét”

minden esetben elsődleges szempontként kell figyelembe venni.

De mit jelent ez a gyakorlatban egy olyan gyerek számára, aki egy szegregált telepen nő fel, ahol nincs közvilágítás, nincs melegvizes fürdő, nincs internet, ahol az iskolában nincs fejlesztőpedagógus, ahol a gyerekorvos hetente egyszer rendel, vagy ahol a rendőrségi beavatkozás nemhogy ritka, hanem kiszámíthatatlan? Vajon ugyanazok a jogok valósulnak meg egy ilyen környezetben, mint egy jómódú városi családban felnővő gyerek esetében?

A Bagázs Közhasznú Egyesület munkatársaként az elmúlt 15 évben testközelből tapasztaltuk, hogy a szegregátumokban élő gyerekek jogai rendszeresen sérülnek. Nem csupán az elérhetőség hiánya, hanem az állami rendszer diszfunkcionális működése miatt. A gyermekjogok érvényesítése nem csupán az oktatás vagy az egészségügy kérdése, hanem közvetlenül összefügg a lakhatással, a családtámogatás rendszerével, az igazságszolgáltatással, a gyermekvédelemmel, a rendőrségi jelenléttel, sőt: a társadalom által ápolt attitűdökkel is.

Az ENSZ Egyezmény 3. cikke szerint az állam nemcsak jogi, hanem intézményi szinten is köteles megteremteni azt a struktúrát, amely biztosítja a gyerekek védelmét. Ez magában foglalja az intézmények megfelelő működtetését, szakemberekkel való ellátását, ellenőrzését. Azonban amit mi nap mint nap látunk a telepeken, az ezzel szöges ellentétben áll. A gyermekek nem jutnak el időben pszichológushoz, logopédushoz, nem kapnak védelmet, amikor veszélyeztetettek, nincs kapacitás az iskolában a lemaradásuk kiegyenlítésére, a családsegítő pedig sokszor teljesen eszköztelen a családokat érintő sok-sok problémával szemben.

Ahelyett, hogy az állami rendszer tényleges védelmet nyújtana, a gyerekeket gyakran hibáztatják, megbüntetik őket (pl. a családi pótlék megvonásával), vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják őket. Ez a hallgatás, ez a tétlenség maga is erőszak, része az úgynevezett intézményei abúzusnak: a rendszer cserbenhagyása.

A blogposzt-sorozatban sorra vesszük, hogyan érvényesülnek – vagy nem érvényesülnek – a gyermekjogok egy szegregált magyarországi telep valóságában. Bemutatjuk, hogyan alakul egy gyerek sorsa, ha nem áll mögötte hatékony rendszer, és milyen szerepe van ebben az állami felelőtlenségnek. Megvizsgáljuk azt is, hogyan és meddig tud beavatkozni egy civil szervezet, és mi történik akkor, ha már csak a zárt gyermekotthon jelent menekvést.

Ez nemcsak a szegregátumokban élő gyerekek ügye. Ez a mi közös ügyünk, mindannyiunk felelőssége. A gyerekek jövője a társadalom jövője is.