„Addig húztuk, amíg minden elromlott.” – két testvér története a gyerekvédelem szélén

Van két fiú. D. és L.
Egyikük tizenkettő, a másik tizenhárom éves. A Bagázs munkatársaival tartották a kapcsolatot, részt vettek a programokon, de a COVID idején az aktivitásuk lecsökkent.

2021 év eleje óta pedig iskolába sem jártak rendszeresen. Egy teljes tanévet úgy csellengtek végig a telepen, hogy papíron tanulók voltak – a valóságban viszont a napjaik az utcán, idősebb testvérük társaságában teltek, akinek ekkor már elindult a nevelésbe vételi eljárása.

Mi a Bagázsnál megpróbáltunk más utat mutatni. Budapesten találtunk számukra iskolát, kollégiumi férőhelyet, lehetőséget. 2022 szeptemberében elkezdték a fővárosban a tanévet. Néhány hétig minden rendben volt.

Aztán meggondolták magukat. Hazamentek.
Papíron visszairatkoztak az iskolába – de ott sem jelentek meg. Ismét eltűntek. Újra nem jártak iskolába. Újra a telepen csellengtek. És közben elindult valami sokkal súlyosabb.

Védelembe vették őket. Az alapellátás célja az volt, hogy a gyerekek a családban maradhassanak, és közben csökkentsék a veszélyeztetettséget. De ez nem sikerült. A gyerekek egyre gyakrabban voltak az utcán. Kábítószert használtak. Bűncselekményeket követtek el. A család nem tudta megtartani őket, nem volt eszköz, keret, vagy kapacitás, hogy következetesen segítsen.

2023-ban a gyermekvédelmi esetmenedzser és a családsegítő is egyértelműen azt javasolta: a testvéreknek nevelésbe vételre van szüksége. Az ügy elindult.

De megakadt.

Nem volt hová tenni őket.

A gyámhivatal elindította az eljárást, a szakszolgálat igyekezett, de nem tudtak megfelelő férőhelyet kijelölni – mert egyszerűen nem volt.
Hónapok teltek el. A gyerekek közben eltűntek a rendszer elől, nem jártak iskolába, droghasználatuk súlyosbodott. Már nem csak csellengtek, hanem koldultak, loptak, apróbb szolgálatokért kábítószert kaptak cserébe.

2024 tavaszán a Bagázs Egyesület sürgős eljárásokat kezdeményezett a család- és gyermekjóléti központnál és a gyámhivatalnál, végül panaszt tettünk a Pest Megyei Kormányhivatalnál a nevelésbe vétel elhúzódása miatt.

A gyerekek 2024 júniusában kerültek speciális gyermekotthonba – de ez a hely nem tudta biztosítani a védelmet, amire szükségük lett volt. Rendszeresen megszöktek. Nem jártak iskolába. Hajléktalan életmódot folytattak. Senki nem tudta őket nyomon követni. Nem volt sem kontroll, sem védelem.

Egy idő után már a szülők is a Bagázshoz fordultak segítségért.
Azt mondták: „Segítsetek, nem akarjuk, hogy meghaljanak. Életveszélyben vannak.”

2025 tavaszán a Bagázs több jelzést tett, több megkeresést indított – míg végül 2025 márciusában Általános Védelmi Intézkedés keretében a rendőrség a fiúkat a központi speciális otthonba szállította, ahol már nem tudnak megszökni.

Most legalább fizikailag biztonságban vannak.

De ez nem megoldás, csak tűzoltás.

A rendszer túl lassan reagált.
A veszély már jóval korábban látható volt – és jeleztük is.
A rendszer mégsem tudott elég gyorsan és hatékonyan lépni.

A két fiú most egy intézményben van, reméljük, hogy valóban biztonságban.
De hány hónap telt el úgy, hogy senki nem tudta, merre vannak?
Hány tanév telt el anélkül, hogy egy padban ültek volna?
Hány szakember küzdött úgy, hogy közben semmi eszköz nem volt a kezében?

És hány gyerek van még, akikkel ugyanez történik most is?

Ha ezek a történetek szerinted is fontosak, oszd meg.
Ha teheted, támogasd a munkánkat – hogy időben tudjunk segíteni.