Csak ha már baj van – amikor túl késő a segítség

A Bagázs Egyesület munkája során újra és újra azt tapasztaljuk, hogy a gyermekvédelmi rendszer akkor kezd el működni, amikor már nincs más lehetőség – amikor a gyerek testi vagy lelki épsége közvetlen veszélyben van. Addig viszont, amíg lenne lehetőség megelőzni a bajt, nem történik semmi. Ez a logika nem csak embertelen, de szakmailag is teljesen hibás.

Az elmúlt években több olyan esetet is végigkísértünk, ahol a gyermek sorsa hónapokon, sőt éveken át egyértelműen romlott, mégsem történt valós beavatkozás. Nem volt férőhely. Nem volt ügyintéző. Nem volt döntés. Mire végre sikerült elérni, hogy az ellátórendszer lépjen, addigra már csak zárt intézmény vagy krízishelyzetben történő elhelyezés jöhetett szóba. A gyerekek addigra már nem jártak iskolába, drogfüggővé váltak, hajléktalanná lettek, vagy kriminalizálódtak.

Ez nem egyedi hiba, hanem a rendszer működési logikájának következménye. Egy olyan rendszeré, amely inkább kivár, mint megelőz, és amely még mindig nem gyerekközpontúan gondolkodik, hanem intézményi hatáskörök, jogi státuszok és kapacitások mentén próbál túlélni. Egyre inkább az az érzésünk, hogy a megelőzés nem cél, hanem egy elveszett lehetőség.

Pedig mi tudjuk, hogy a legtöbb eset megelőzhető lenne. Ha lenne elérhető családterápiás szolgáltatás, lakhatási támogatás. Ha lennének pszichológusok a helyi ellátórendszerben, akik a szülőnek és a gyereknek is tudnak segíteni a traumák feldolgozásában. Ha létezne elég gyermekvédelmi szakember. Ha lenne olyan bizalmi kapcsolat a szülők és a rendszer között, amelyben a szülők mernek időben segítséget kérni. Ha a gyerekeket partnerként kezelnék, nem pedig adminisztratív tételként.

Mi, a Bagázsnál hosszú távon vagyunk jelen a településeken, ahol dolgozunk. Ez lehetőséget ad arra, hogy időben jelezzünk. Ismerjük a családokat, tudjuk, mikor kezd el egy helyzet romlani. De még így is előfordul, hogy hónapokon keresztül figyelmeztetünk, kérünk, dokumentálunk – és csak akkor történik valami, amikor már életveszélyes a helyzet.

Akkor viszont a gyerek már súlyosan traumatizált. Akkor már csak olyan intézmények jöhetnek szóba, amelyek zártak, és amelyek ritkán jelentenek valódi fejlődési lehetőséget. A beavatkozás ilyenkor nem támogatás, hanem sokszor inkább szankció.

Ez a működésmód ellentétes mindazzal, amit a gyermekjogi megközelítés jelent. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye világosan kimondja: a gyermek mindenek felett álló érdekét minden döntés során figyelembe kell venni. Ehhez képest mi azt látjuk, hogy a rendszer akkor reagál, ha már életveszély van.

És ez nem csak a gyerekeket bünteti – hanem a jövőnket is.

A következő bejegyzésben azt mutatjuk be, milyen lehetőségeink és korlátaink vannak, ha nemzeti vagy nemzetközi fórumhoz szeretnénk fordulni.

Ha fontosnak tartod a munkánkat, támogasd a jogklinikát!