Amikor nincs, aki képviselje a gyerek érdekeit

A Bagázs Egyesület jogérvényesítési munkája során azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek védelmét célzó jogi és közigazgatási eszközök sok esetben egyszerűen nem működnek – különösen akkor, ha a gyerek szegregált környezetben él, és nincs mögötte olyan felnőtt, aki képviselni tudná az érdekét.

Civil szervezetként számos ügyben próbáltunk közbelépni, amikor úgy láttuk: a gyermek veszélyben van, és a hatóságok nem teszik meg a szükséges lépéseket. Tapasztalataink szerint ilyenkor is falakba ütközünk.

A legnagyobb akadály maga a jogi státusz: civil szervezetként nem vagyunk ügyfelek, nem indíthatunk közigazgatási eljárást, nem nyújthatunk be hivatalos panaszt, és nem perelhetünk. Hiába van jelzőrendszeri kötelezettségünk, azaz törvény írja elő, hogy jeleznünk kell minden veszélyeztető helyzetet – ha a hatóság nem reagál, nincs lehetőségünk kikényszeríteni a választ.

Sokszor próbálunk szülői meghatalmazást szerezni, hogy képviselhessük a gyereket – de ez sem egyszerű.

Vannak szülők, akik félnek attól, hogy az együttműködés eredményeként elveszíthetik a gyermeküket. Mások akkor kérnek segítséget, amikor már túl késő – amikor már nem elég az együttműködés, és a beavatkozás drasztikusabb lesz, mint amire szükség lett volna. Több szülővel találkoztunk, akiknek minden gyermeke veszélyeztetett helyzetben van, és félnek attól, hogy ha egy esetben kilépnek a rendszerrel szemben, az összes gyermekük veszélybe kerül.

És mi a helyzet azokkal az állami szereplőkkel, akik hivatalból felelősek lennének?
Saját tapasztalatunk szerint a hatóságok gyakran maguk is tehetetlenek és a rosszul működő rendszer elszenvedői. Elmondják informálisan, hogy nincs férőhely, vagy hogy most nem tudnak lépni – de hivatalos határozat nem születik. Márpedig amíg nincs döntés, addig panaszt sem lehet benyújtani, bírósághoz sem lehet fordulni. Ez a passzivitás teljes jogi bénultsághoz vezet.

Egy alkalommal például az ombudsmanhoz fordultunk, mert egy eljárás indokolatlanul elhúzódott. De mivel nem voltunk az érintett gyermek hivatalos képviselői, a biztos nem vizsgálta az ügyet. A gyermekeknek pedig – életkorukból fakadóan – nincs lehetőségük önállóan eljárni.

Ez a helyzet nemcsak jogi, hanem etikai kérdéseket is felvet. Kinek a dolga képviselni a gyereket, ha a szülei félnek vagy nem képesek erre? Ki vállal felelősséget akkor, amikor a rendszer működésképtelensége önmagában is veszélyeztető tényező?

Mi, a Bagázsnál minden rendelkezésünkre álló eszközt megpróbálunk mozgósítani – de sokszor csak akkor tudunk eredményt elérni, amikor a helyzet már súlyos, sokszor visszafordíthatatlan.

A következő bejegyzésben arról írunk, hogyan és mikor reagál mégis a rendszer – és miért baj az, hogy gyakran csak a legvégső esetekben.

Ha fontosnak tartod a munkánkat, támogasd a jogklinikát!