Áttekintés programjainkról – Felnőttoktatás 2018/1.

Felnőttoktatási programunkban – melynek célja, hogy az iskolából évekkel ezelőtt, különböző okok miatt kiesett felnőtteknek lehetőséget biztosítson az általános iskolai végzettség megszerzésére – az idei év első felében a két telepről összesen 12 fő vett részt.

Bagon és Dányban is  indítottunk írás-olvasás csoportot, azok számára, akik korábban nem jutottak el a felső tagozatig. A cél itt az volt, hogy az alapkészségek fejlesztése mellett gyakoroljuk az olvasást és alapozzuk az írást. Felső tagozaton három évfolyamon (5., 7., 8.) tanultak a felnőttek.

Júniusban összesen 4 fő tett írásbeli vizsgát, a szóbeli vizsgán 3 tanulónk vehetett részt. Közülük ketten ezzel sikeresen befejezték az általános iskolát, egy tanuló pedig felsőbb osztályban folytathatja a tanulmányait szeptembertől.

„Ha elmegyek a hivatalba vagy bárhova, ott azért sokan gratulálnak nekem, és mondják, hogy azért ennyi idősen azért elkezdeni az iskolát. Gratulálnak. És valahogy egy kicsikét úgy… jól esik.”

A telepi felnőttek különböző célokkal vágnak bele a programba. Van aki munkába szeretne állni, és úgy gondolja, hogy az általános iskolai végzettség birtokában könnyebben el tud helyezkedni. Van aki jogosítványt szeretne, illetve olyan is, aki további képzésben, illetve egy szakma megszerzésében gondolkodik.

Telepen élő tanulóink hetente három alkalommal három órát tanulnak önkéntes tanárainkkal. Hatalmas erőfeszítés ez a részükről, hisz többségében többgyermekes anyák vagy nagymamák, akik háztartást vezetnek, gyermekekről gondoskodnak, sőt akad olyan is, aki munka mellett ül vissza az iskolapadba.

„Jó volt tanulni, írni. Egyre jobb, mert elmentem az Emesénél, és azt mondta nekem, levelet kellene írni. Azt mondta nekem, töltsd ki – hát mondom, biztos hogy nem. De nem, nekem kellett írni egy levelet, jól sikerült. Jobban tudok most olvasni meg írni.”

Támogatásoddal te is esélyt adsz, hogy a cigánytelepeken élő emberek is befejezhessék az általános iskolát és munkát találjanak!

„A résztvevők a felnőttoktatásban megtapasztalhatják, hogy képesek előrelépni, és sikert elérni. Az egyik résztvevőnk a programot úgy csinálta végig, hogy hároméves gyermeke járt vele az órákra, és ebben a félévben született meg a 3. gyermeke is. A szülőszobán tanult, a tanárai látták, hogy tényleg készül önállóan. Ezután azt láttam rajta, hogy büszke magára, hogy ő nehezítő körülmények között érte el a célját, és amikor a 8. osztály elvégzése után meglátogattam, azzal fogadott, hogy szeretne továbbtanulni, szakmát szerezni, amire a program indulásakor még nem is gondolt.”

A tanórákat önkéntesek tartják, általában 2-3 tantárgyat visz egy-egy önkéntes a csoportjában. Az elmúlt félévben is voltak olyanok közöttük, akik a végzettségüket tekintve is tanárok, de olyanok is, akik saját tanulmányaikat felfrissítve és az általunk összeállított tananyagokra támaszkodva készültek fel az órákra. Az ő számukra is komoly elköteleződést kíván a programban való részvétel, hisz hétről-hétre órákat töltenek a telepen, ugyanakkor számukra is sikerélmény, amikor egy tanítványuk sikeres vizsgát tesz.

„A legjelentősebb változás szerintem, hogy a tanítványomnak sikerült a vizsgán átmenni, és ezzel végre van 8 osztályos végzettsége, amivel tud majd jogosítványt szerezni. Ez természetesen nem csupán az én érdemem, hanem az összes korábbi és múlt féléves oktatóié egyaránt, valamint saját elszántsága és elhatározása. Bízom abban, hogy a pozitív megerősítés hosszútávon is hatással lehet az életére, és talán elhiszi majd, hogy a munkának, a szorgalomnak és az elszántságnak igenis lehet gyümölcse, és nem feleslegesen befektetett energia önmagunk fejlesztése.”

A tanulók sikerei mellett az önkéntesek számára fontos kapcsolódást jelentenek a rendszeres találkozások a telepen élő emberekkel. Ennek hatása pedig tovább növekszik azáltal, hogy a környezetükben élőkkel megosztják tapasztalataikat, élményeiket.

„Akinek segítek, ahhoz jobban kötődöm. Észrevettem, hogy a tanítványom fontos lesz számomra, és nemcsak az érdekel, hogyan halad a tanulásban, hanem az egész személyisége, a mindennapjai. Miután abbamaradtak az órák, mert a tanítványom munkába állt, hiányozni kezdett a vele való találkozás, a tevékenység, a légkör. Minden.”

„A környezetem leginkább rácsodálkozott, hogy egy ilyen programmal töltöm az időmet, és nem igazán tudtak rá mit mondani. Tegnap azonban a bátyám teljes egyszerűséggel közölte, hogy másnapra szabadságot vett ki a munkahelyén, mert indul Dányra, hogy a nyári táborban részt vegyen önkéntesként. Ő egyáltalán nem az az alkat volt korábban, aki jelentőséget tulajdonított a társadalmi hasznosságnak. Az elmúlt félévben rengeteget meséltem neki a bagi foglalkozásaimról és a Bagázs munkájáról, és nagyon meghatott, hogy önmagától, számomra teljesen váratlanul is felvette a kapcsolatot a szervezettel, és érdeklődött, hogy miben tudna jelenleg részt venni. Nekem ez a történet jelentette a megerősítést azzal kapcsolatban, hogy bármilyen idő és energiaigényes is tud lenni például a felnőttképzési programban való részvétel, szeretném a következő félévben, egy új diákkal együtt folytatni a közös munkát.”

Program neve Felnőttoktatás
Telepi résztvevők száma 12 fő
Önkéntes résztvevők száma 16 fő
Önkéntes órák száma 771
Vizsgán részt vettek száma 4
Sikeres vizsgát letett résztvevők száma 3
Az általános iskolát befejezettek száma 2